Genezis - Teremtés Program 2014 - 2050/2080

Genezis - Teremtés Program 2014 - 2050/2080

2015.09.07. | Varjú Zoltán

Mert az a fa amelyik elveszíti lombját, vagy nem növekszik ága az csak satnya gyümölcsöt érlel és elszárad annak gyökere...hát ápoljuk Nemzetünk és sokasodjanak fiaink - lányaink, lakjuk be újra Otthonunkat a Kárpát-medencét és újra összenő, ami Összetartozik!
Magyarország jövőjét a Népesedéspolitikájában …

Tovább
2016.02.18.

*

*

******************

Varjú Zoltán:

Ahogy élsz, úgy ítélsz!

******************

Gennyedző, fekélyes sebekké nőtt mára

a lelkeket pusztító, hatalmi gőg mámorában

úszó, ingoványos métely, fertőjében sarjadó,

az anyja méhében fejlődött, halott embrió.

Szabadság utáni vággyal,

tüskés ággal és hervadt virággal,

kihűlt, szégyentől fagyos ággyal

várnak, miközben küzdened kell!

A mesterségesen, reád testált magánnyal,

harcolhatsz, egy élettelen világgal,

ami ragaszkodik hozzád és nem enged el!

Rabságod láncai a kényelem,

meg az önmagadtól is tartó félelem,

melyek béklyói a megszokásokon át,

gúzsba kötnek, s vakságra ítélnek,

és süket fülekkel hallgatod, mások szavát,

mégis háborogsz, ha Téged, nem értenek,

pedig néma vagy, szavad sem hallatod,

sőt cinkosan az ártatlant vádolod!

De jobb, ha tudod,

amit adsz és teszel az élettől,

majd sokszorosan visszakapod!

A másoknak tett, megszegett ígéretek,

melyek mindvégig, kínozva kísértenek

és a szüntelen benned maradt,

minden ki nem mondott gondolat,

ami belülről sorvasztja el, azt a porhüvelyt,

mit az emlékezet, majd oly könnyen elfelejt

és számon kéri az idő, azokat az elfojtott vágyakat,

amik a mindennapokban, semmivé foszlanak

és meghatározzák a további sorsodat!

****

Paks, 2016. február 18.

2016.02.14.

Lélekkufár

**********

Varjú Zoltán:

Lélekkufár

**********

Most majd, minden jó lesz,

hisz ennél, már nem lehet lentebb

és mélyebbre kerülni,

a csákány, szikrát hányva, követ talált.

S a gödör aljáról, csak úgy juthatsz feljebb,

ha ellen mersz szegülni,

dacolva a méllyel, kikacagva a halált

és nem féled a magasság, bódító illatát!

****

Most majd, minden jó lesz,

hisz ennél, már nem lehet hidegebb,

jeges víz alá kerülni,

s a hínár, nyakadra szorul, akár a kötél.

A lelked, így lesz majd, egyre csak ridegebb,

és el is fogsz merülni

az örvény magával ránt és nem kímél!

Ha lehúz a mély, életben maradni, ne remélj!

****

Most majd, minden jó lesz,

hisz ennél, már nem lehet sötétebb,

tátongó űrben repülni,

itt a fotonok rabja, minden fénysugár.

Az örvénylő Kvazárnál, nem lehetsz erősebb,

s belőle kiszökni, Ördöggel dacolni

olyan az, mint lelkeket rabolni.

Nem képes rá más, csak a lélekkufár!

****

Paks, 2016. február 12.

2016.02.14.

**********

Varjú Zoltán:

Vörös rózsa

**********

Nincs Nálam más,

mit is adhatnék e napra,

csak egy szál,

harmatos vörös rózsa,

ami a lelkeket vidítja,

s minden egyes szirma,

felér ezer csókkal

és ezer öleléssel,

fogadd hát szívből

és fogadd szeretettel,

ezt a napot Kedves,

soha se feledd el.

Vidd magaddal,

mint az egész világot,

s emlékeid közt őrizd,

belül ezt a lángot.

***

Paks, 2016. február 14.

2016.02.13.

***********

Varjú Zoltán:

Este az úton

***********

Este az úton

Vad

pont itt,

pont most…

átszalad.

Láb tapossa

a fékpedált

hosszan…

aztán koppan,

míg megállt, 

eget világítva,

kíváncsian 

néz a lámpa

csodálkozva

a világra.

***

Egyedül

és némán.

Árokban 

egy fán,

arra

felkapaszkodva

hever,

összetörten

az autó roncsa.

***

Zúg 

a fejem kába,

még nem

ébredtem

tudatára,

hogy nem voltam

egyedül,

hamar előkerül,

egy szemtanú

a felhők közül

a Hold.

Kedve zord,

de segítve

világít,

szórja fényét.

Itt állok magam,

szítok szavam 

halkul, nem látom 

a végét

a mai napnak.

***

Autók haladnak

meg-megállnak.

Rám csodálnak,

hogy talán élek?

Lassan segítséget

kérnek.

Majd szirénázva

megjön a mentő

és a tűzoltó, 

meg a rendőrautó

sorra,

érkezvén sebbel-lobbal

a járművekből kiugorva,

sietnek rohanva.

Feszítővasakkal

neki állnak,

meg fűrésszel az ágnak,

hadat üzenve a fának.

***

Nem értem, csak állnak

egy test fölött.

Hozzám se szólnak,

lassan elvonulnak,

biztosítják a helyszínt,

mielőtt

maguk mögött

hagynak.

Ajkam szóra nyílik,

szinte kiáltok!

Ti engem, miért nem láttok?!

De erre, senki sem felel

és Én, csak némán állok,

a válaszra várok,

ami többé, nekem

már, nem jön el….

és szép lassan,

elindulok a fénnyel,

amely szeretettel,

magához emel….

***

Paks, 2013. november 1.

2016.02.12.

**************

Varjú Zoltán:

Álmodat vigyázza

**************

Ha nehéz ólomlábakon,

közelít feléd az este,

pihenj le Kedvesem a szeretettel,

bevetett ágyon.

Az éj sötét leple a pillanatot leste,

lázban égő teste, már régóta remélte,

hogy végre, rád találjon.

Az álmok, puha pihéje szálljon,

mint a hó…

s a jó, meleg takaró

rejtekében, ringasson el az álom,

bűvös ígéretével az ébredés,

mindig visszavárjon,

s hozzon vörös rózsaágyon,

aranytrónust a felhők közt járva.

S ha eljön a reggeli napsütés,

Téged felvidítva a jókedvedet,

virágkoszorújával koronázva,

fent a magasból az Isten,

gyönyörű szép álmodat vigyázza!

***

Paks, 2016. február 12.

Varjú Zoltán

2016.02.11.

****************

Varjú Zoltán:

XXI. Századi válaszok:

Radnóti Miklós - Töredék  című versére

****************

„Oly korban éltem én e földön,”

amikor az emberek, azt hitték, hogy Ők az Istenek,

s a képzelőerő, határt nem szabott, már semminek,

hogy miként is pusztíthatná el a Földi életet.

Mindenütt gyilkoltak, ahol csak lehetett,

a természet, ilyen rombolást, még sosem szenvedett!

***

„Oly korban éltem én e földön,”

mikor a törvényt betartó, szégyellhette magát

és ki áthágott mindenen, elnyerte a méltó jutalmát,

mint a jó diák, Aki kijárta az iskolát.

Nem sújtotta senki a bűnöst a gaz latort.

A gyilkos ünnepelt a sírokon, s megülhette a halotti tort!

***

„Oly korban éltem én e földön,”

amikor arról, mindenki hallgatott,

Akit honfitársa, közönyből és érdekből megtagadott,

amiről szabadon, még a költő és az író, sem írhatott.

Eközben a nagyvilág, süketen és vakon tűrte,

ha szülőföldjéről, Őt bárki elűzte!

***

„Oly korban éltem én e földön,”

amikor a vágyott kisgyermek, meg sem született,

nem volt kit, ringasson a bölcső, nem volt szeretet,

mert a személyes önzés, nem taníthat, szülői szerepet.

Az édesanya ehelyett, csak dolgozott

az édesapával együtt, hajszolták a holnapot,

hisz, ezt várták el Tőlük, így írták nekik a programot!

***

„Oly korban éltem én e földön,”

amikor, ha e sorokat a papírra vetem,

nem tudhatom, lesz e olyan, Aki hisz nekem

és elmond e egy imát, majd együtt velem.

Istenünk, ne hagyd tovább, hogy ez így legyen!

Segítsd, gyönyörű szép Hazám

és áldd meg a sokat szenvedett, szeretett Nemzetem!

***

Paks, 2016. február 11.

Varjú Zoltán

2016.02.09.

********

Varjú Zoltán:

Trianon bűnében fogant

****

A nem szabad, nem azt jelenti,

hogy nem lehet.

..és végképp sem jelentheti azt,

hogy nem kell!

Akkor is ha nincs rá felelet,

erről mindég és felemelt fejjel,

egyenes gerinccel,

beszélni kell!

Annak legyen ez a szégyene,

ki megcsúfolta a Nemzetet,

járjon az lesütött szemmel,

akinek kezéhez tapad, ezrek kiontott vére!

Annak legyen vezeklése

mindörökre,

aki mindezt tette és ezért felel!

A Jó Isten verje érte,

s a lelkében meggyötörve,

ébressze rá szégyenére!

****

Emlékezzetek…

Soha, semmit se feledjetek!

Higgyetek az Úrban és ébredjetek,

mert Ő is hisz ,Ti bennetek.

Egy egész Nemzet szenvedése,

Trianonnak átkos bűne,

igazságért kiált!

Nincs is arra szó, mi elmondaná,

amit elszakított Nemzetünk, azóta kiállt.

Maroknyi Székely, keményebb vagy, mint a szikla!

S porlik az a kő a marokban,

jól összeszorítva.

Te Felvidéki Magyar a fejed, büszkén tartsd magasba,

emlékezvén, az egyik legnagyobb Magyarra...

Megőrzi nékünk, hozzá hűen Kassa!

Kárpátok bércein, lengjen lobogója!

****

A Kárpátok alján, áll még Zrínyi Ilona,

zord időt kiálló, erős büszke vára!

Munkácson dacolva

a nyárral és a téllel

a szikrázó napsütéssel, jeges hideg öleléssel

Magyar földön, magyar földet,

mindörökre visszavárva!

A Délvidéken járva

a terhes magányban,

szavak nélkül, gondolatban emlékezem.

Nem! Nem! Soha! Én nem feledhetem…,

hogy Magyar földre, születhettem.

Verjen meg a sors keze és sújtson Isten haragja,

ha elfeledem,

édes szerető egy Hazámat, s szeretett Nemzetem

Nem! …ezt Én soha, nem tehetem!

...mert az lenne a Nemzet koporsójára vetett hant,

amely Trianon bűnében fogant!

Nem hagyhatom hát, szó nélkül cinkosan,

sem gyáván, megalkuvóan,

vagy telve félelemmel.

Nem!

Én minden reggel,

minden nappal és minden éjjel,

Reátok emlékezem…

és hiszem,

hogy eljön az Igazság!

S elnyeri majd büntetését, minden gazság!

Nem kell többé, senkinek sem félni!

Szülőföldjén Magyarul beszélni!

Az Őseik jussát kérni!

Ahová megszületsz, ott tisztességben élni!

Bealkonyulván, s hogyha kell, büszkén halni,

mindazt akarni,

ami téged megillet!

Ami nem lehet más, csak egy szégyen nélküli,

IGAZ MAGYARHOZ ÉS EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLET !

***

Paks, 2016. február. 9.

2016.02.09.

**********

Varjú Zoltán:

Jön a reggel

**********

Hosszasan vajúdik az elgyötört,

testet öltött fájdalom.

A sötét lepelbe borult, horizont teste,

néz az első fénysugárba,

s ahogy ében szín porcelánja

fájdalmában összetört,

megszületik a hajnal

s a kakasszóval

az éji csendet dáridóval,

így múlatja el a szánalom.

****

Széles mosolyával ébredezik,

vöröslőn a napkorong.

Szikrákat hányva, fehérre izzik

és lassan felkúszik az égre,

fel magasra, s közben egyre csak hízik.

Dagadó kebellel, ontja magából

a meleg sugarát a Földre,

felhőket oszlatva el.

Forgatja arcát az égre

és mindenkire a magasból,

lelket melegítő tekintetével...

féltőn óvva, őrizve figyel.

****

Nyugtalan álomból, kelti az ébredést

a hajnali harmat, nedves könnycseppjeivel

a hátrahagyott, kedves de hűvös ölelést,

ami körbeér a fűszálon

és azok tengerén

a bevetett puha ágyon

és az ágya előtt, annak végtelen szőnyegén.

A csillogó kristálycseppek,

a szivárványt megcsúfoló színnel,

mint a csiszolt gyémánt fényei,

benne úgy lobbannak fel,

akár a szerelmesek,

mikor kéjjel,

egymás karjaiban, lángok közt

égnek el.

Lám így lesz a sötét éjszakából,

világos pirkadat

és érkezik el...

közénk, ez a csodálatos reggel!

****

Paks, 2016. február 9.

2016.02.07.

******

Varjú Zoltán:

Ahogy múlnak az évek

******

Kegyelem kenyéren

tengődő, sorstalan báb

a fegyelem nélküli,

fegyelmezetlen szolgaság.

Megcsalja szemed a tükörből,

reád tekintő hiúság.

A benned élő, hasztalan hajszolt,

káprázat és délibáb.

***

Szolid fényből átalakul

a szemet vakító lény.

A gyermeki bájban

el mulandó, kortalan siheder.

Amit, ha lehet

és bárki megtehet,

gyorsan kihever.

S idővel nem marad más,

csupán emlékek és a remény.

***

Homlokától a tarkójáig aláhulló,

zuhatagon a dér,

csillogó ezüsttel festi fel

a benne hagyott kéznyomot.

Az ujján, gyűrű hirdeti

a régen nála hagyott,

szerelmi zálogot.

Mindvégig szeretett és adott,

akkor is, amikor Ő,

már rég nem kapott.

***

Koporsón díszeleg hidegen

a frissen le hullott hó.

Reá terített szemfedő,

testét takaró,

fehér halotti lepel.

Gyertyák gyúlnak és égnek el,

egy halk imával,

most miránk emlékezel.

Ahogy múlnak az évek,

bölcsen rájössz, minden mulandó.

Te sem vagy más, csak halandó

és tekintetét az élőkre vetve,

elküldi áldását a Mindenható!

***

Paks, 2016. február 7.

2016.02.06.

*****

Varjú Zoltán:

Szeretve írj!

*****

Szeretve kérj,

adni, sose félj…

mikor, csenni kell a tegnapot!

***

Gyűlölve kér,

adni meg fél…

és eldobja, amit Tőled kapott!

***

Nevetve sírj,

szeretve írj…

daloljad, szívedből a dallamot!

***

Magáért sír,

Ő vádolva ír…

sötétségbe taszítva a világot!

***

Paks, 2016. február 6.

Ezeket a cikkeket olvastad már?