Genezis - Teremtés Program 2014 - 2050/2080

Genezis - Teremtés Program 2014 - 2050/2080

2015.09.07. | Varjú Zoltán

Mert az a fa amelyik elveszíti lombját, vagy nem növekszik ága az csak satnya gyümölcsöt érlel és elszárad annak gyökere...hát ápoljuk Nemzetünk és sokasodjanak fiaink - lányaink, lakjuk be újra Otthonunkat a Kárpát-medencét és újra összenő, ami Összetartozik!
Magyarország jövőjét a Népesedéspolitikájában …

Tovább
2016.02.29.

***********************

Meghasadt a föld - Pompeii

***********************

Varázslattal és bűbájjal

boszorkányszombatot ül

a gonosz pribék.

Pipamocsokkal és hájjal

kenegeti a testét,

és tábortűznél várja az estét,

ahol, telve gonoszsággal

csecsemőt áldozna a kés.

A fejfákon a nevek:

Önkéntes bűnbeesés…

Gyilkos ölelés,

Kegyetlen szenvedés

és Kínzó rettegés.

…de mint vihar előtt

a néma gyászos csendben,

folyt itt az élet, szépen

s rendben, abban a mederben,

amit a sors keze, Nékik kijelölt.

Emitt, alkotott az ember és szeretett,

amott, meg örömmel ölt!

****

Hatalmas dörrenéssel jelzi,

hogy elérkezett az ideje.

A kínzó rettegés, rabul ejti

az önkéntes bűnbeesőket

a másokat sorsára hagyó,

kegyetlenül szenvedőket,

akiket most a torkokat maró,

füstfelhőkből, fojtogató

hamueső takar.

A pokol mélyéről az ördög,

minden démont felzavar,

tombolnak a Titánok és haragjuk,

nem csillapodik egyhamar.

Égi zenebona, zuhan rá a tájra

és forró lehelettel, támad a szél

a lángra gyulladt fákra,

amely tovaterjed a mezőn

a hegy lábánál épült, takaros kis városon.

Ott házról-házra járva,

tűzhalált osztva, kínokat okozva,

pusztít és gyilkol… nincs irgalom!

****

Meghasadt a hegy orma,

s felszínre tört a pokol

a pap eközben, imát mormol,

majd a lávafolyam,

izzó kővel alágördül,

s hömpölyög tovább.

Az égen villám dördül,

pedig a viharfellegek,

feloszlottak a semmibe tűntek,

csak hamu potyog az égből

a nedves eső helyett.

Lassan levonul a pusztító ár,

haladtában, mohón falt és evett,

iszonyú étvággyal érkezett

és gyilkos öleléssel

a jószágokat és az embereket,

meg a hajdan,

zsivajjal teli épületeket,

maga alá gyűrve,

mindent eltemetett.

Nem hagyott, maga után mást,

csak kihűlt és kőbe zárt,

emberi életeket

és régen tova tűnt,

egykori emlékeket.

Lám így múlt el, lángok közt

a dicsőség délibábja

és került Pompeii neve,

kőtáblákba vésve,

onnan, poros krónikába,

majd elfeledve,

lávakő mélyén,

annak börtönébe zárva!

****

Paks, 2016. február 29.

Varjú Zoltán

2016.02.26.

***********

Varjú Zoltán:

1956

***********

Tankok taposta, őszirózsával a kézben

fut, szalad a mezítelen kisleány

kicsiny talpát, felsértette mélyen

az Öreg Isten

országútjának, mindahány

darabja, amit a lánckerék, kiszakított

ő-belőle és amit, önmagából kitaszított,

mint Akiktől, most elfordultatok,

Ti hazug és igaztalan, gaz latrok,

Kik hirdettétek, Nekünk a holnapot,

a csábító és szédítő magasságot,

a mámorító, szent szabadságot,

ami néktek, nagyon rég megadatott!

Nálatok, nem börtönözik be a papot,

mindvégig, szabadon prédikálhatott

a templomon túl a sírbolt alatt…

holtáig, Ő szabad maradt,

akár a magasan szálló madár,

nem szorítja béklyó, nem gátolja határ.

****

E kicsiny, s mégis, nagy Nemzetünk,

szót emelt és kiáltotta igazát,

dalolva a Nemzet Himnuszát…

és várta, hogy a sötét éjszakát,

váltsa fel végre a hajnal,

s hozzon ébredést,

mennyből az angyal,

de akkor, nem Hitte még,

hogy ezt a felkelést,

majd a vérpatak, s ár mossa el,

a hóhér, meg együtt mulat az ördöggel,

ami persze, senkit sem érdekel,

hogy meggyilkolják az édesanyát

és a halott gyermeke felett,

zokogva gyászoló, édesapát

még az előtt, hogy kifosztják a Hazát,

ellopva a szabadsága, röpke pillanatát!

Istenünk, áldd meg, hát a Magyart,

adj néki Hitet és erős kart,

ragyogjon az égen, 56 tündöklő csillaga,

hulljon a porba, minden bilincs és rabiga,

zengjen a fohász, hozzád szól az ima!

****

Mi Atyánk, Te aki a mennyekben lakozol,

fogadd be a szívemből fakadó sóhajom,

legalább, Te hallgasd meg az óhajom,

hogy mások is láthassák

az ágyú csövekben, nem nő virág,

erről hallgat, most cinkosan a világ,

s tétlen nézi, mi történik velünk,

hogyan tiporják, idegen tankok lánctalpai,

vértől iszamos sárba Nemzetünk!

Sortüzek szakította, mély sebek,

járdán fekvő, magára hagyott,

élettelen testek, halott emberek,

mint a felborított sakktábláról

a lehullott bábuk, szanaszét hevernek.

A pokolban a démonok, kacagva nevetnek,

sírnak az angyalok az égben, s az Úr is zokog.

Egyre, csak hullnak a könnyeik,

idelent megállás nélkül esik.

Esik az eső és elmossa, azt az iszonyatot,

amit a testvér a testvérnek okozott

és örök mementónak, kitörölhetetlenül

a lelkek mélyén, mindörökre, itt hagyott!

****

Paks, 2016. február 26.

2016.02.26.

***********

Varjú Zoltán:

Van Isten

***********

Nem hittétek Atyám és elfordultatok tőle,

végtelen szeretetében, egyszülött fiát küldte,

ki életét adta a megváltásotokért cserébe!

Vajon mit tehetett volna, többet értetek?

Ti mégis, csak folyton azt kérditek,

hogy: Van Isten?

****

Nem hittétek a szavam és fogadkoztatok,

hogy majd mindvégig, mellettem kitartotok

és lám a kakasszóra, mind megtagadtatok!

Vajon lesz idő, mikor végre elhiszitek?

Ha mélyen, Önmagatokba néztek,

hogy: Van Isten?

****

Te sem hitted szavam a tiszta és igaz igét,

sem a megváltást se az örök élet ígéretét,

most mégis kéred, Atyám óvó szeretetét!

Miért csak a pokol tornácán, hiszed el?

Amikor már, nem is létezel,

hogy: Van Isten!

****

Paks, 2016. február 26.

Varjú Zoltán

2016.02.25.

***************

Varjú Zoltán:

Ha többre vágysz!

***************

Szürkeségbe burkolózott ridegséggel,

szótlanul lép át, egymáson az ember,

telve csordultig az érdektelenséggel

és egymásra, senki, oda sem figyel,

csak mondja, mi a szívét nyomja,

miközben a másik boldogságát

és annak minden nyűgét,

meg se hallja…

hát persze, hisz nem is akarja.

****

Mindeközben, vágyna ki a szabadba

és vágyakozna a szabadságra,

amit másoknak is szívből kívánna,

ha az Ő érdeke, ugyanezt diktálja.

…de az irigység, túl nagy Úr,

s miközben őrjöngve tombol

a lelkekben, mindent lerombol,

mert nincs benne, közös érzelem,

csak a mindent, sötétségbe burkoló,

minden napra elvárt kényelem,

meg az önmagától is tartó félelem,

amiből nem kérek,

mert az nem lehet az Én életem.

****

Különben, nem marad más belőlem,

csak a betontömbbe zárt, magánéletem,

s azok közé furakodó,

mindent ki és lehallgató,

közös sorsra ítélt, elítélt,

akit egykoron, jobb sorra szánt az ég,

Aki az Élettől, valaha, többet remélt.

Az Út ott van előtted is

és ha többre vágysz ennél,

akkor többet is kell tegyél,

mert egyszer, majd számon kérnek, mindenért!

****

Paks, 2016. február 25.

Varjú Zoltán

2016.02.24.

*****************

Varjú Zoltán:

Mindig, itt vagy velem

*****************

A messzibe tűnő, elfelejtett tegnapok percei,

az örömöm és a bánatom, 

néha oly édes, de olykor keserű könnyei,

itt vannak velem, s nem múlnak el,

feltörnek a mélyről és lebegnek a felszínen.

Kísértő dallamokat dúdolok, visszhangozzák

azt a történetet, amely ma már történelem,

ami egykor volt, s még ma is az Én életem.

…Te mindvégig, itt voltál velem.

****

A pókhálós ablakkeretek a repedt üvegek

és málladozó vakolatú, szürkére koszlott

magányra ítélt, elhagyott épületek, 

amelyekben a lépteim, ma üresen csengenek.

Nem ismernek rám, 

emlékeim szerte foszlott,

színes töredékeinek halmazai csupán,

mint az elszáradt avar és az a néhány levél a fán,

ami rajtamaradt a fagyos téli vihar után…

most lassan belepi a hó

a mindent elrejteni akaró,

s fehérbe öltöztető, menyasszonyi fátyol.

Belé ölel a tájba, lágyan átkarol

mezőket, s távoli hegyek ormát, 

lenn a völgyben a házak tetejét.

Lepihenni vágynak bennem a jeges tavak,

csendesednek a zabolátlan folyók,

most belülről szakadnak fel

a rég elfeledett és elmulasztott szavak,

a jó és rosszkedvem, álomra hajtja a fejét…

miközben, Te mindig itt vagy velem.

****

Üresen hagyták a sarokban a szekrényt,

elvesztette a fényt és mára a reményt,

hogy újra úgy ragyogjon,

ahogy az emlékeimben…egykoron.

A kezemben tartott feszülettel,

és lehajtott fejjel,

halkan imát mondok el,

majd egyenes tekintettel, nézek az égre fel.

A fohászomra, nem várom a válaszod,

hiszen tudom, mindvégig velem vagy,

s Én benned élek,

a szívemben rejlik a templomod.

****

Paks, 2016. február 24.

Varjú Zoltán

2016.02.24.

***********

Varjú Zoltán:

Jelmez nélkül

***********

Itt állok, most valómban, mezítelenre

vetkőzve, hull le a külső kéreglemez.

A kísértés rabolja el, ami a felszínre,

s elétek kerül, amiről azt hiszitek

persze tévesen,

hogy engem az jellemez…

Pedig az nem más, csak külső héj,

mint a Farsangi forgatagban a cifra

és szürke belsőket takaró jelmez.

Eltakarja elöletek,

amit, nem látnak meg a szemeitek,

akár egy rejtély,

olyan ez Nektek,

aminek a megfejtése, mindig ott volt

és ott van, most is, előttetek!

***

Paks, 2016. február 23.

Varjú Zoltán

2016.02.22.

**************

Varjú Zoltán:

Gyászol a magány

**************

A halott vágyaim, tengernyi vízcseppjei

és a lelkem, felkorbácsolt zuhatagjai,

az arcomon, mélyre vájt patakok medrei

s a lassan potyogó, eső áztatta könnyei,

a szívemből kicsordult, véremmel feledteti

azt, ahogy némán, együtt hallgatva

a bánattal űzik az időt a gyász percei!

***

Lelkem, felszakított sebéből, egy foszlány?

Nem kérdezem, hisz a választ ismerem

a keresztet, halálomig, magammal cipelem.

Égi tünemény ez, vagy tán, titkos talány?

Nem. Bármit is ró reám a sors, én elviselem

a zokszót a panasz szavát, nem ismerem,

inkább, gyászban sorvadjon velem a magány…

***

Paks, 2016. február 22.

2016.02.22.

***************

Varjú Zoltán:

Én, ide születtem..!

***************

Hív a nyíló, tavaszi Kikerics illata

a puszták végestelen homokja

az emlékeim, szerelmes délibábja

a Hortobágyon a gulya,

s a pásztortüzek lángjaival,

vörösre festett,

fényárba borított éjszaka.

Nyájat kerget a puli,

s a holdat ugatja a komondor,

reszketve húzza össze magán

az esti hidegben, subáját a pásztor.

Hazaértem, hol megpihenni vágyok,

ameddig, csak a szem ellát,

rónaságot látok,

ahol a lemenő napsugár

a végtelenbe vész

és végtelen a látóhatár,

szemed bármerre is néz!

****

Tavaszi szelek hozzák felém

a fenyvesek gyanta illatát.

A Kárpátok gyűrűjében a szél,

Nekem suhog, hozzám döngicsél,

mint egy apró kisded,

ki az édesanyjának, minden mozdulatát

és minden szavát lesi.

A Kárpátok bércei,

szelek hangján, morajlással teli

szeretetét, Nekem süvölti!

A hegyeim közt, otthon vagyok,

nagy hasadékokban,

ha a halál völgyében is járok,

Itt, Én, majd mindig, reátok találok,

s ha el is kell hagyjalak benneteket,

mint a hűtlen szerető…

Engem, Ti akkor is visszavártok,

bárhogy is, múlik az idő…

****

Bölcsőmet ringatta, itt édesanyám

és a lágy hűvös szellő,

itt nőttem fel, s az első öleléssel

az első, ezer csókkal, érintéssel

vágytam a holnapot,

ahol örök megnyugvással,

kerül reám a szemfedő.

Otthonommá nő, fölém a temető,

melyben sírom lesz az ágyam,

e Föld pedig a vánkosom.

Nekem ez a Hazám,

Én ide születtem

Veletek együtt nőttem fel,

Ti vagytok, szeretett Nemzetem,

Itt van az otthonom…és Istenem,

Őt soha, meg nem tagadom!

Akárcsak, ahogy Nemzetet se,

Igaz Magyar, Hazát sem cserél

és nem inog hitében,

fújjon, bármilyen viharos szél!

A Kárpátok bérceiről és dicső múltról,

az eljövendőről, szeretettel,

most Nekem mesél.

****

Paks, 2016. február 22.

Varjú Zoltán

2016.02.21.

**************

Varjú Zoltán:

Ne sirasson senki

**************

Fagyos érintésed a kihűlt parázsban, hamu és korom,

mégis éget, ahogy izzik és a lángjait érzem az arcomon.

Ajkadról szólnak a kimondott és kimondatlan,

hamis gondolatokban, született szavak,

de az álságos és mímelt érzelmeiddel,

Engem azok többé, ne sirassanak!

****

Hagyd el a hazugságban megfogant, galád érzéseid,

s ne tedd fel nekem, a csalfa és cinikus kérdéseid.

Kérdezve, mint ha érdekelne, hogy mi is van velem,

miközben a határtalan önzésedben, mérhetetlen

gonosz szándékaid, szerinti vágyaid, kíméletlen

gaztettre sarkallnak és minduntalan,

szólnak a hazug s gyilkos szólamok

és elrejtik benne, szinte hangtalan,

hogy szeretnék a véremet venni,

mert szót mertem emelni…

mindaz ellen, ami aljas és bitang!

****

Közben elmondod, hogy mennyire szeretnél, szeretni,

úgy, ahogy azt, Te el tudnád képzelni,

hogy szerinted, Nekem mi lenne a jó,

de akkor inkább, szóljon értem a harang,

vagy gyújtson lángot, 

s szórjon szikrát bennem a harag,

minthogy önként adjam fel önmagam,

s ha ezért, innen majd, végleg el kell menni,

vagy talán, örök nyugovóra térni,

akkor itt e Földön, Engem többé, ...ne sirasson senki!

****

Paks, 2016. február 21.

Varjú Zoltán

2016.02.18.

**************

Varjú Zoltán:

Hittel és hit nélkül

**************

Megszólal benned, egy hang,

vágyd az őszinte és tiszta dallamot.

Olyat, akár a templomi harang,

ami a lelkekben énekelve,

zúgja a Szózatot!

Eközben a füledbe mászik,

a zsigereid mélyére hatolva

a kegyelmét és a szeretetét,

most csak Neked dalolja!

***

Nem szűnik többé ez a kongás

és mindennap, akár egy látomás

szüntelen hajt e örökmozgó,

megállni képtelen harangszó.

Át segítve mindenen a tegnapon

a jelenben és majd a holnapon

a bánatodban, többé nem vagy egyedül

és ha öröm ér, Ő veled együtt örül!

***

Sótlan, ízetlen étel a szájban

a hit nélküli létben, üres élet.

Tartalmát és reményt vesztett

értelem a csendes magányban.

Ott nem várnak reád, ölelő karok

a kérdésekre, nincsenek válaszok!

Egyes egyedül az esendő emberek,

és nem ígérnek, megváltást senkinek,

sem az Angyalok, sem az Istenek!

****

Paks, 2016. február 16.

Ezeket a cikkeket olvastad már?